13 éves vagyok. És nemrég érkezett az a telefon hívás, amit soha nem kívántam volna...
Meghalt a 73 éves mamám... Aki annyira kedves volt mindenkivel. Őt mindenki szerette, Ő volt a világ legjobb mamája... Január 31. Ekkor jött az a telefon hívás, amiben kiderült, elhunyt az én drága, szeretett nagymamám. Öreg volt. Elaludt, s már többé nem ébredt fel. Úgy gondoltuk a családommal, hogy ez a világ vége és innen az egész életünk sírás-rívás lesz. Rossz volt látni a családot, így, szomorúsággal telve. Megtörtént, ez az élet rendje. El kellett fogadnunk, így már nem olyan fájdalmas. Tudunk róla már sírás nélkül beszélni, de akkor, ott nagyon úgy tűnt, hogy nem lesz könnyű. de túl kellett tenni magunkat rajta. Élj a mának! Nekem ez segített.
Aztán jött még egy kisebb dolog, amitől akkor teljesen magam alatt voltam. Akkoriban volt az, hogy még nehezen éltem avval a gondolattal, hogy többé már nincs mamám, és jött a barátaimmal való veszekedés. Nagyon szeretem Őket! Az igazi rokonaim és a családom után, Ők a második családom. Tényleg nagyon szeretem , de olykor meg is tudnám ölni Őket, ezek ellenére nagyon bánt ha veszekednem kell velük. A veszekedés oka: Nem értettünk egyet az élet különböző dolgairól. Más az életről kialakított képünk. Önmagában ez nem lenne baj, de ez a helyzet sok konfliktust szül. Viszont, mint minden erős baráti kapcsolatoknál, a mi nézeteltéréseinket is megbeszéltük, és újra vidámak voltunk együtt. Ahogy teltek a hetek, hónapok egyre kevésbé volt fájdalmas a mamám elvesztése, és egyre kevesebbszer gondoltam rá.
Azt hittem, ezek után marad minden a régi, és boldog leszek, de egy kis idő után be kellett látnom, hogy még csak most kezdődnek az igazi tragédiák.
(Minden kiderül a következő részből!)
Meghalt a 73 éves mamám... Aki annyira kedves volt mindenkivel. Őt mindenki szerette, Ő volt a világ legjobb mamája... Január 31. Ekkor jött az a telefon hívás, amiben kiderült, elhunyt az én drága, szeretett nagymamám. Öreg volt. Elaludt, s már többé nem ébredt fel. Úgy gondoltuk a családommal, hogy ez a világ vége és innen az egész életünk sírás-rívás lesz. Rossz volt látni a családot, így, szomorúsággal telve. Megtörtént, ez az élet rendje. El kellett fogadnunk, így már nem olyan fájdalmas. Tudunk róla már sírás nélkül beszélni, de akkor, ott nagyon úgy tűnt, hogy nem lesz könnyű. de túl kellett tenni magunkat rajta. Élj a mának! Nekem ez segített.
Aztán jött még egy kisebb dolog, amitől akkor teljesen magam alatt voltam. Akkoriban volt az, hogy még nehezen éltem avval a gondolattal, hogy többé már nincs mamám, és jött a barátaimmal való veszekedés. Nagyon szeretem Őket! Az igazi rokonaim és a családom után, Ők a második családom. Tényleg nagyon szeretem , de olykor meg is tudnám ölni Őket, ezek ellenére nagyon bánt ha veszekednem kell velük. A veszekedés oka: Nem értettünk egyet az élet különböző dolgairól. Más az életről kialakított képünk. Önmagában ez nem lenne baj, de ez a helyzet sok konfliktust szül. Viszont, mint minden erős baráti kapcsolatoknál, a mi nézeteltéréseinket is megbeszéltük, és újra vidámak voltunk együtt. Ahogy teltek a hetek, hónapok egyre kevésbé volt fájdalmas a mamám elvesztése, és egyre kevesebbszer gondoltam rá.
Azt hittem, ezek után marad minden a régi, és boldog leszek, de egy kis idő után be kellett látnom, hogy még csak most kezdődnek az igazi tragédiák.
(Minden kiderül a következő részből!)
Figyellem....Nem elrontani,majd. És várom a következő ^^
VálaszTörlésSzia! Köszönöm :)
VálaszTörlés